Bahart Regatta
Amatőr Vitorlásverseny Sorozat és
Yardstick Flottabajnokság
Következő verseny
rajt időpontja
Nevezési rekord és a profikat is megviccelő, trükkös szélviszonyok Lellén!

Szombaton ismét új nevezési csúccsal 79 (ami pontosan 8 hajóval több mint egy hónapja) egység rajtolt Balatonlelle előtti vízterületen, ezzel immár egymás után két alkalommal is megdőlt egy 7 éves periódus nevezési rekordja. A másik idei csúcs az ismét zöld lobogós (nagy pálya) vitorlázása volt, így ismét egy hosszú körön versenghettek a hajók.

A meteo előrejelzések sem biztattak semmi jóval és még a reggeli kormányosi értekezlet idején sem látszott semmi szélre utaló jel a tavon, ezért 98 % valószínűséggel ki lehetett jelenteni, hogy előreláthatólag vörös pálya, de majd Révfülöpnél a bójánál bejelezzük, ha közben változás van. Sokan feltették a kérdést, hogy befuttatunk-e Révfülöpön, ha úgy alakul, illetve többen közfelkiáltással a Lelle-Boglár (úszva sok, vitorlázni kevés) távra voksoltak, de volt aki a halasztást (túraversenynél ez sem egy szokványos elem) javasolta. Mindenesetre úgy zártuk a kormányosit, hogy Révfülöpnél minden eldől, meglátjuk, mi lesz, de egy biztos, 10 órakor RAJT.

A rajt fegyelmezett, a déli parthoz egészen közel tudtak jobban eljönni a hajók. A legjobban rajtol a Blue Jay, a Papagéna, a Fortély és a LábadX. Sopi, az abszolút esélyes beljebb kicsit beragad a rajtnál. Víz ekkor még ugyan elég csíkos, de szépen kezd leterjedni a délnyugati, olyannyira, hogy a rajt után 18 perccel az első három hajó veszi Bogláron, az első pályajelet. Elsők a fonyódiak a LábadX (Xp33), közvetlen utána a Fortély (11 m OD), harmadikok a Sopiék az Amazon nevű NauTen fedélzetén. Ekkor már stabil 6-9 csomós délkeleti borzolta a vizet. Ekkor a képlet nagyon egyszerűnek tűnt, bármelyik pályához. – A rajt után a legtöbb hajónak egy futtatott éles menet Boglárig, a bójánál ejteni bőszeles vitorlák fel, átrohanni az északi partra. Révfülöpnél meghalzolni és vissza a déli partra. Bevallom én is elgondolkoztam, hogy ez még a nagy pálya esetén is túl egyszerű és gyors kör lesz.


Révfülöpig bőszélben folytatódik a „lóverseny”, az élen annyi a változás, hogy a Fortély átvette a vezetést és spinakkerezik a bójára, közvetlenül a nyomában, kicsit fölötte, 2-3 hajóhosszra lemaradva üldözi a LábadX, hátrébb, de magasabban harmadik a Sopi. Mindkét üldöző hajó valami bőszeles aszimmetrikus „rohanó” vitorlával. A második szakaszt is percre pontosan 18 perc alatt teljesítik az első hajók. Szép látvány, 80 egység a színes bőszeles vitorláival! A mezőny vége is elhagyta Boglárt, már minden hajó Révfülöp felé tart, így egyértelmű, hogy zöld lobogó, nagy pálya!

Bejelezzük a zöldet, majd 10 óra 36 perckor együtt veszi a révfülöpi jelet belső helyen a Fortély és nagyobb íven az Amazon. A hagyományos szimmetrikus hátszélvitorlával kicsit nehezebb meghalzolni, plusz egy kis havaria is sújtja a Fortélyt, elakad valami, nem megy át a „golyó” ezért a bójánál mindkét üldöző elmegy, rohannak Szemes felé – egy darabig.

Az első három hajónak 3 perc előnye van az üldözőkkel szemben. Révfülöpnél az élen a további a sorrend – Péter-Pál, Papagena, Bóbita, Kacor Király, Aeroplane, Rose, Antares, Vangelis. A nyolc hajó 2 peccen belül veszi Révfülöpöt.

Körülbelül a Szepezd – Szemes vonal a szélváltó, alatta fúj a déli-délnyugati, felette foltokban, valami egészen minimális északnyugati-északi. A déli nem tud tovább leterjedni, a vízre érve, a déli part mentén még markáns, de a vízközép felé egyre gyengül, középen szinte felszívódik. Az élboly hajói a Lelle-Szepezd vonalon vízközépen már belefutnak a semmibe. A szakasz egyértelmű vesztesei a mezőnyt vezető Sopiék, akik szó szerint belerohannak a semmibe és szinte azonnal beérik őket az üldözők, akik látván előttük a kialakult helyzetet, megpróbálják kerülni a szélmentes foltokat. Ezen  a szakaszon a mezőny második része jelentős hátrányokat tud ledolgozni. A Szemesi bója környékén több olyan eset is van, hogy 100-200 méterre egymástól a hajók egészen a partközelben déli, míg a parttól távolabb lévő hajók északi-északnyugati áramlatban mennek, vagy inkább állnak.

Az első hajók 5-6 csomós, rá-ráfrissülő déli szélben futnak be, fél egy környékén. Abszolút elsőnek a Fortély érkezik, a Kacor Királyt lekeresztezve a befutó előtt. harmadik a Bóbita. Míg a mezőny elején a  hajók szépen érkeznek a célba, a mezőny vége egy szép 50-es tutajban áll a szemesi bója körül. A bója felett közvetlen a partnál fúj a déli, a bója altt 50-100 méterre nyugati – északnyugati – északi áramlatok között próbálják a hajók elérni, majd a cél irányába vitorlázva elhagyni a bóját.

Végül minden hajó bőven a limitidő előtt befut, utolsónak 15.30 -kor egy hátszélvitorla nélküli B.25-ös a Burin. Ezen a versenyen is nagy hátrányban voltak a hátszeles vitorlával nem rendelkező hajók, hisz a táv több mint felét bőszélben lehetett megtenni. Gratulálunk minden résztvevőnek, hogy teljesítette a távot és vigyáztak egymásra, hiszen néhány koccanások kívül különösebb havária, személyi sérülés nem volt.

Mindenki szeretettel várunk a szezon utolsó fordulójára, szeptemberben Balatonboglárra!

 A dobogós helyezettek

Abszolút befutási sorrend

1. Fortély 11 m OD Mucsi László FVE Fonyódim Vitorlás Egyesület, 2 Kacor Király NAU370 VSVE 3. Bóbita Scholtz32 Kétszeri Csaba VVE Balatonföldvár.

YS számmal korrigált eredmények

YS.1. osztály

1. Antares Wing34 Baklatoni YC, 2. Fortély 11 m OD Mucsi László FVE Fonyódim Vitorlás Egyesület, 3. Bóbita Scholtz32 Kétszeri Csaba VVE Balatonföldvár.

YS.2. osztály

1. Vipan Bavaria33 Vida Péter Karasailing, 2 Vangelis Conquest35 harmath Gábor BS Fűzfő, 3. Ónix Bavaria 32 H Dobos Attila Spartacus VE.

YS. 3. osztály

1. VÍG Meisner Melba Víg János Wind SE, 2. Patience DC.20 Bodó Péter Zoltán Balatonfenyvesi VSE, 3. Hablaty Sportina682 Stankovics Réka AVIS SE.


Compass Magazin


2019 AUG 12 10:21:49/