Bahart Regatta
Amatőr Vitorlásverseny Sorozat és
Yardstick Flottabajnokság
Következő verseny
rajt időpontja
Fonyódi Fináléval ért véget a Bahart Regatta idei versenysorozata

Fonyódi fináléval ért véget a Bahart Regatta amatőr vitorlásversenysorozat és Ys Trophy flottabajnokság

 

 

2015. Augusztus 21-én befejezéséhez érkezett a Bahart Regatta vitorlás versenysorozat.

A sorozat 5 verseny hétvégéből, 10 futamból állt.

 

A záró fordulóra már csak 1 túra futam maradt, amit Fonyód-Ábrahemhegy-Badacsony-Fonyód távon futott az 59 hajóból álló mezőny.

A szél 70 fokról 8-10 csomós erősséggel fújt, így a hajók éles negyedszélben rajtoltak jobb csapáson és tették meg az első szakaszt Ábrahámhegyig.

A második szakasz spinakkeres hátszél szakasz volt közel az északi parthoz, így sok taktikázásra nem volt lehetőség.

A harmadik szakasz Fonyódig megint éles negyedszél volt kicsit gyengülő szélben..

A versenyen indult 2 Libera is (Raffica, Lisa), nekik még Fonyód után vissza kellett menni Badacsonyba és újra vissza Fonyódra.

Ez a plusz kör azt eredményezte, hogy a YS-I mezőny eleje megelőzte a két /gyorsvonatot/ és elsőként az Obsession nevű 11 OD futott be.

A szél 13 órától fokozatosan gyengült ez által a lassabb hajók egyre nehezebben érték el a célvonalat.

Délután 3-tól már alig fújt, volt, hogy a célvonal előtt 10-20 percet is álldogáltak a hajók, mire egy kis fuvallat megkegyelmezett nekik és befújta a célba őket.

A türelem és a kitartás végül meghozta az eredményt, fél 4-re befutott az utolsó hajó is.

Összességében ez a futam nem a széltaktikáról szólt elsősorban (mivel nem volt benne cirkáló szakasz), sokkal inkább arról, hogy ki tudja a legjobb sebességet kihozni a hajójából. Természetesen ez legalább akkora vitorlástudást követel, és semmit nem von le a győztesek dicsőségéből.

 

Az ünnepélyes keretek között megtartott eredményhirdetésre 19.00 órakor került sor a fonyódi nagyszínpadon.

2015. évi Bahart Regatta bajnokok Ys osztályonként az alábbi hajók lettek:

Összetett Túraverseny:

YSI osztály: Helena nevű hajó Balatonfüredről, YSII osztály: Macska nevű hajó Balatonboglárról, YSIII. osztály: Hablaty nevű hajó, Balatonlelléről

Összetett Pályaverseny:

YSI osztály: Helena nevű hajó Balatonfüredről, YSII osztály: Macska nevű hajó Balatonboglárról, YSIII. osztály: Hablaty nevű hajó, Balatonlelléről

 

Eredmények: http://bahartregatta.hu/Eredmenyek

 

A nagyhajós verseny kísérőrendezvénye volt a Bahart Modellvitorlás Regatta

 

Amíg a nagyhajók a túra-versenyen vitorláztak, addig a legkisebbek a kikötő melletti strandon versenyeztek. Kik Ők? Hát a Micro-Magic mezőny a modell vitorlázók közül.

 

Beszámoló: forrás: www.micromagic.hu

 

18 versenyző állt rajthoz pénteken, hogy az Országos Bajnokság előtti utolsó lehetőséget kihasználva beállítsa, tökéletesítse hajóját és csiszolja taktikai tudását. Ismét bebizonyosodott, hogy van még mit tökéletesíteni. Volt akinek a vitorla szervója ment tönkre, másnak az akkumulátora merült ki idő előtt. Olyan is akadt aki a szabályismereteiben fedezett fel hiányosságokat.

A fonyódi BAHART kikötő keleti oldalán a strandon kaptunk helyet a regatta megrendezéséhez. Strandolók fürdőzéssel - az őszies időjárás miatt - nem igazán zavarták a versenyt. A népes érdeklődők - némileg akadályozva a versenyzők mozgását - inkább a parton üldögélve szemlélték a vízen cirkáló Micro Magiceseket.

A délelőtti friss, "B" rigg felé hajló szélben 3 futamot, később az egyre gyengülőben még kettőt sikerült lebonyolítani a két csoportra osztott mezőnynek. Az utolsó futamban már csak nyögve- nyelősen bukdácsoltak a hajók a döghullámos vízben.

Délután négykor befejeződtek a futamok, és nem sokkal ezután ünnepélyes keretek között vehették át a nyertesek a díjaikat. A nap eseményeinek átbeszélésére a díjkiosztót követően elfogyasztott vacsora közben kínálkozott lehetőség.  Jóllakva, újabb tapasztalatokkal gazdagodva, már a Bajnoksággal kapcsolatos gondolatokkal indultak haza a versenyzők.

Meghívónk (Balatoni Hajózási Zrt.), a nagyhajós BAHART Regatta szervezői jövőre ismét szívesen látnának minket egy hasonló rendezvényen.
Köszönjük!

Gratulálunk a nyerteseknek!

EREDMÉNYEK


 Parti rendezvényekben sem volt hiány….

500 000. utas köszöntése

Fonyód városa és a Balatoni Hajózási Zrt. közös programokkal, koncertekkel szórakoztatták a kikötőbe érkező turistákat, ezen a napon került sor a fonyódi hajóállomáson az idei hajózási szezon 500 000. utasának köszöntésére is, aminek egy 4 gyerekes budapesti család örülhetett.

Értékes ajándékokat, emlékplaketteket kaptak a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatójától, Kollár Józseftől és Fonyód város polgármesterétől, Hídvégi Józseftől.


2015 AUG 27 15:09:47/